S. SÁRDI MARGIT
"RÉGI GYÖNGYÖK ÚJ FOGLALATBAN"
Gyermekkoromban egy antológiát kaptam ajándékba, benne egyebek között két verses mesével: Lator László tollából A talált gyermek, Pilinszky Jánoséból az Aranymadár cíművel; őket illetem Katona Lajos szép kifejezésével.[1] Három évtized elteltével a szüzsé- és motívumtörténet kutatása közben találkoztam e szüzsék őstípusaival. Mindkét történet szerteágazó, bonyolult családfát mondhat magáénak, élén egy-egy rendkívül népszerű középkori művel. Minthogy a folklórkatalógusok nem tartják nyilván e földolgozásokat, a következőkben megpróbálom fölvázolni e szüzsék rokonságát, és bemutatni, hogy a szerzők miért, milyen változtatásokat hajtottak végre rajtuk.
I.
Lator László A talált fiú c. verses meséjének szüzséje Európában a Hét bölcs mester (nálunk gyakrabban Ponciánus históriája) címen ismert keretes elbeszélésgyűjtemény fő helyén jelent meg, mint a 15. mese, a királyfi meséje. Az ind eredetű elbeszélésfüzér már a középkorban népszerű olvasmány volt. Legkorábbi ismert változatát a Gesta Romanorum 1342-ből származó, innsbrucki kézirata foglalja magában. Latin nyelven Mátyás király könyvtárában megvolt mindkét gyűjtemény (Sztárai-kódex, másolta Sztárai Máté Váradon, 1474-ben Egervári László püspöki kormányzó rendeletére). Minden bizonnyal kora bestsellere volt: az 1570-es évek elején egyszerre két nyomda adta ki, Bécsben Eberus Balázs egy ismeretlen fordító latin nyelvból készült fordítását, Kolozsvárt pedig Heltai Gáspár a maga németből készített fordítását. Különböző változatai a 19. század végéig népszerűek maradtak, sőt folklorizálódtak is.
A történetet ekkor már két meglehetősen szervetlenül összekapcsolt szüzsé alkotta: a keret szerepét betöltő önbeteljesítő jóslat ("tartja a mosdótálat"), valamint a betéttörténet a két hasonmás ifjúról (a Hét bölcs mesterben a történet címe Amici, ám a mesetípus a főszereplők neve nyomán az Amicus és Amelius címet kapta, l. AaTh 516; MNK 5160x; Berze Nagy János jó érzékkel különítette el a kettőt, l. BN 520x és 932x).[2]
A történet itt nagy vonalakban a következő:
I. Egy főrangú apa tudni szeretné, mit jelent a madár éneke. Tudós fia hosszas faggatás után lefordítja a jóslatot: olyan nagy úr lesz belőle, hogy apja fogja tartani a mosdótálat, anyja a törölközőkendőt. Az apa haragjában el akarja pusztítani fiát, az megmenekül. (Innen a rokonság az AaTh 517. típussal, A madarak nyelvét tudó fiúval.)
II. Egy herceg szolgálatában megfejti a királyt háborgató hollók károgását; a király neki ígéri leányát. A fiú tapasztalatot szerezni indul.
1. Egy másik királynál barátságot köt egy hozzá tökéletesen hasonló ifjúval, megszerzi neki a másik király lányának szerelmét, megvív helyette egy fenyegető lovaggal. (Ez annak a kijátszott istenítélet motívumnak a továbbélése, amelyet a Trisztán és Izolda is tartalmaz: barátja nem vívhat joggal az ártatlanságukért, a tudós fiú azonban igen, hiszen neki valóban nem volt köze a királylányhoz.)
2. Eközben a barát helyettesítette őt az első király leányával zajló esküvőn s utána a nászágyban; helyesebben éppen hogy nem helyettesítette (Trisztán módjára meztelen karddal óván a becsületet), emiatt a menyasszony megharagszik. A hazatérő tudós ifjút megkísérli elpusztítani.
3. A megnyomorodott tudós fiút a barát a gyermekei vérével megváltja (ezért tartozik a történet az AaTh 516. típusba, A hű szolga altípusaként),[3] ügyeit segít rendbehozni (igazságot tesz, feleséget szerez), haddal kíséri /kísérteti szüleihez.
III. A tudós ifjú immár királyként tér vissza szüleihez; a jóslat beteljesül.
A szüzsé, míg a 20. század közepéig eljutott, a következő változatokban bukkant föl nyomtatásban:[4]
– A 16. században megjelent két Ponciánus históriája további kiadásai, 16--18. század (1790-ig 8 kiadás); ugyanezeknek tudományos és népszerűsítő kiadásai (1899, 1900, 1906, 1943).
– Ponyvanyomtatványok és népkönyvek, 18--19. század. Ezek megőrződése igen hézagos, így - bár népszerű kiadvány volt - csak 4 füzetet tudtam kézbevenni (1871, 1898, 1902, 1911).
– Népmeseközlések, 19--20. század. Erdélyi János és Gaal György gyűjteményei (1855, 1857) alighanem némileg stilizálva vannak, s még nem tartalmazzák a gyűjtés helyét és idejét; a 20. századi gyűjtések: Egyházaskér, Torontál megye, 1914 előtt; Bag, Pest megye, 1940 (kiadásuk: 1914; 1942).[5]
– Gyermekmese-kiadványok, 20. század. Halász Ignác (Móka bácsi) Legszebb magyar meséi mindkét szüzsénk népszerűsítésében jelentős szerepet töltöttek be.
– Népmesekatalógusok, 20. század. A megírás idejéig csak Katona Lajos katalogizálási kísérlete jelent meg (Ethn 1903--1904; kötetben 1912).[6]
A különböző fölbukkanások során (korántsem a megjelenések kronológiai rendjében) a szüzsé a következő fejlődési trendeket mutatja:
Az apa huzamos ideig vitézlő ember, lovag, aztán társadalmi állása divergál, vagy király lesz belőle (Gaal, Halász, Kálmány, Lator), vagy egyszerű ember (Erdélyi: öregember; Pandur: gazdag; Palkóné: gazdaember). Neve csak elvétve van (Gaal: akárcsak a fia, Világbíró Nagy Mátyás; Lator: zöldszakállú király). Halász Ignácnál, Kálmánynál és Latornál külön hangsúlyt kap, hogy a királyi házaspár gyermektelen (Kálmánynál nehezen, varázslattal születik gyermekük, Halásznál a búzában, Latornál egy nyírfaliget mellett találnak fiút). A fiúnak sokszor Alexander vagy Sándor a neve, Gaalnál Világbíró Nagy Mátyás, Reim Lajosnál Károly, Kálmánynál Rudolf; Halásznál, Pandurnál és Latornál nincs neve, ez a mesei általánosításnak jobban megfelel. Többnyire nagy jelentőséget tulajdonítanak a fiú tanulásának és tudásának, Döme Pálnál ez csak a tömörítés okán eshetett ki, mert különben a fiú tudós volta a cselekmény megfelelő helyein fontos szerepet kap. Nincsen viszont szó tudásáról és tanulásáról Kálmány Lajosnál, akinek mesekerete egy másik szüzsét ölel közre, valamint Pandur Péternél, aki az alaptípust meséli újra, de egyéni változtatásokkal.
Annak ellenére, hogy a két szüzsé nem függ össze szervesen, huzamos ideig együtt szerepelnek; így azonban a cselekmény szerfölött bonyolult és szerteágazó. Első fölbukkanásakor a Hét bölcs mesterben rosszul felelt meg a példázat céljának (a feleség gonoszsága szinte elsikkad a bonyolult történetben), a meseváltozatok számára pedig a hasonmás ifjak története válik terhessé. A 19. századtól erős a törekvés a rövidítésre, egyszerűsítésre; minthogy azonban az eredeti, teljes szüzséváltozat újra és újra megjelent, ezek az egyszerűsítések nem épültek egymásra, s minden meseszerzőnek újra meg kellett birkóznia a feladattal. Különösen a ponyvakiadványok és népkönyvek takarékoskodnak a hellyel. Sűrűn elmaradnak a Mosdótál keret egyes elemei, pl. az egész madaras jelenet (Pandur: a fiú álmodja a jóslatot), a fiút kimentő hajósok (Halász, Pandur, Palkóné) vagy a fiú első gazdája (a fiú mindjárt a hollókkal bajlódó királyhoz kerül, Gaal, Pandur, Palkóné), de magát a hollós epizódot is helyettesítheti egyszerűbb szolgálat (Gaal: a király lányait hetvenhét nyelvre tanítja), sőt, akár el is maradhat (Pandur, Palkóné). A leleplezés jelenete is jócskán lerövidül, elmarad a faggatás-vallatás hosszú párbeszéde (Döme, Reim, Kálmány, Pandur). A két szüzsé kettéválhat. Halász Ignác úgy egyszerűsíti a történetsort, hogy elmarad a szövevényes, mesébe nehezen illeszkedő Ludovicus+Florentina legendamese, a Vörös vitézzel vívott párviadal maga lesz a királynak tett szolgálat; így az ő búzában talált fiúja békében él az elnyert királylánnyal, és (barátja nem lévén) a maga hadával indul a szüleihez. Kálmánynál affinitív folyamatot látunk: az apa bosszújával kezdődő teljes rész helyén egy egészen más meseszüzsé áll (Aranyhajú lány mint feleségszerzés, BN 531, továbbá a Tündér Ilona, BN 400 I, a Rózsa és Viola, BN 313. és az Aranyhajú kertészbojtár, BN 314. elemei).
A Halásznál látott egyszerűsítést Lator László is végrehajtja, talán még merészebben. Csak a Mosdótál kerettörténetet tartja meg, azt részletesen és motiváltan alkotja újjá. Ő is elhagyja a szolgálat első állomását, a herceget/tiszttartót, a fiú mindjárt a fejedelemhez szegődik; majd a teljes jutalom–Ludovicus+Florentina–feleség bosszúja–barát segítsége eseménysort kihagyva a fejedelemnek való szolgálatot összevonja a szülőkhöz való jutással: azzal tesz szolgálatot, hogy a fejedelemre támadó zöldszakállú király, tehát a nevelőapja ellen hetvenhét nyelven kér és toboroz segítséget, s összegyűlt hadát a zöldszakállú király városa alá vezeti. A szerkezet így egységes, a cselekmény egynemű és egyszerű lesz, ám egyúttal egysíkú és aránytalan is: túl gyorsan fejeződne be, ha itt lenne vége. Ezt pótolja a varázsos feleségszerzés: a hősnek csodacsillag mutat varázzsal elnyerhető feleséget.
Hasonlóképpen domináns fejlődési irány a cselekmény finomodása és motiváltságának erősítése. A középkorban megfogalmazott, példázatnak szánt, az elhitetés igényét nélkülöző szüzsében bizony elég kegyetlen mozzanatok akadnak. Az apa a számára oly kedves fiút a madár beszédének lefordításáért (amit ő maga kényszerített ki) tengerbe/Dunába dobja; a bosszús feleség megmérgezi/leforrázza/kiszúrja a szemét; a hálás barát kettő/három/öt gyermekét lemészárolja barátja gyógyulásáért (igaz, a gyermekek utóbb föltámadnak). Alighanem a középkor szabad ösztönkiélésének öröksége az is, hogy a záró jelenet, a jóslat beteljesedése a kínzással határos módon elnyúlik: a hős külön szobába szólítja szüleit, hosszan faggatja, esetleg fenyegeti őket, mielőtt leleplezné magát, és kibékülne velük. Az eufemizáló tendencia természetszerűleg először stilisztikai síkon jelenik meg (az epikum átdolgozása nehezebb és igényesebb feladat), így pszichológiai bakugrások keletkeznek. Reim Lajos így kezdi a mesét: "Élt valahol egy jószívű, nemes lovag", aki persze már a következő jelenetben tengerbe dobja a fiát. Bucsánszkynál a hajósok szánakoznak a tengerből kimentett, fiatal fiún, Reimnél a kapitánynak tetszik meg a szép, tanult ifjú; a parton persze ők is eladják a hercegnek.
Az epikum megszelídítése legegyszerűbben a Ludovicus+Florentina eseményszál, tehát a voltaképpeni Amicus és Amelius történet kihagyásával oldható meg. Ezt teszi Reim (miután a fiú megkapja a hollókkal bajlódó király leányát és országát, koldusbotra jutott szülei maga jönnek hozzá) és Halász is (a fiú elnyeri a királylányt, majd ezer katonával elindul a szüleihez). (Megjegyzendő: ezek irodalmi feldolgozások. A népi mesélők, akik bizonyára a teljes eseménysort előadó ponyvakiadványokból és népkönyvekből ismerték a történetet, még a 20. század közepén is a középkorias borzalmakkal teli mesét mesélték.) A szelídítés-eufemizálás másik módja, hogy az apa elűzi ugyan, de nem akarja megölni a fiát. Halász Ignácnál a nevelt fiú az apa hosszas faggatására, fenyegetésére sem mondja el a madár jóslatát, így az apa haragszik ugyan, de megsértődnie nem kell: csak rávág a pálcájával, és elkergeti. Pandur Péter gazdag embere pedig szurkos kosárban teszi vízre a fiút, tehát elveszejteni nem akarja. Az irodalmi feldolgozások eufemizáló törekvését jelzi, hogy a zárójelenetből elmarad a hosszas vallatás, fenyegetődzés, a ráismerés pozitív érzelmekkel színeződik (Gaal: a szülők engedelmet kérnek, örül az egész ország; Bucsánszky: a fiú biztatja az öröm és félelem közt hányódó szülőket; Döme, Reim: a fiú megöleli szüleit; Halász: a szülők maguk vallják be, hogy elkergették a nevelt fiút, és sajnálják, hogy megtették).
Az irodalmi feldolgozásokban maga a történet megszelídítése-eufemizálása jelzi, hogy a szerző az elhitetés szándékával lép föl (a példázat és a népmese műfaja erre nem tart igényt, így bennük az eufemizáló tendencia jóval gyengébb). Nemcsak kiiktatják a történetből a horrorisztikus elemeket, de igyekeznek a cselekvésekhez motivációt találni. Az apa nem egyszerűen a madárének értelmére oly kíváncsi, hogy a fiúból minden szabódás ellenére kikényszeríti a választ, hanem a fiú mosolyog/nevet (Gaal; Halász, Palkóné) a madárcsicsergésre, s az apa a nevetés okáról faggatja. Így a válasz (a jóslat) sértőbb lehet, és magyarázza a hirtelen indulatot. Halász Ignácnál a fiú nem is mondja el a jóslatot, az apa haragját az váltja ki, hogy a nevelt fiú a vendégsereg előtt dacol vele, pedig az apa éppen hencegni akart fia tudásával.[7]
A pszichés hitelt szolgálja az apa és az anya szerepének szétválása is. Az első változatokban az apa volt a cselekvő fél, az anya csak osztozott a sorsában (az apa dobta a tengerbe a fiát, de a zárójelenetben a fiú egyként faggatja, fenyegeti őket; igaz, megoldásként együtt is veszi magához mindkettejüket). A 19. században az anya önálló érzelmi reakciókat mutat: Erdélyinél a zárójelenetben fiával együtt sír örömében; Bucsánszkynál és Reimnél a jóslatot mint sorsot is örömmel elfogadná ("Nem bánom, adná Isten"), Halásznál kérleli haragvó férjét, Palkónénál fájdalmában jajgat.[8] Kivételként Gaalnál megjelenik az önállóan cselekvő, ám gonosz anya. Itt a haragvó király megbeszélte szándékát feleségével, s az maga javasolt módot a vízbevetésre, sőt, közre is működött benne.[9]
Kálmánynál más elemekből komponálódott a mese, így a motiválásra is más módja van. A nehezen, varázslattal megszerzett fiúgyermek, Rudolf makrancos és kegyetlen természetű, anyja joggal szidja. Egy ízben azt találja neki mondani: akkor házasodjon meg, ha meg tudja szerezni Kígyóbőrű Kámán Sárát. Rudolf nem kap jóslatot, dühében maga dönti el: "Addig nem nyugszom, még csak annyira nem viszöm, hogy királyapám a mosdóvizet nem tartja neköm, királyné anyám a türűközőt." Az apa azután a rátörő ellenség ellen kér segítséget már házas fiától. Ez az apa, szegény, aki soha nem is bántotta a fiát, az egész vendégseregnek kénytelen a mosdótálat tartani; ekkor minden külső késztetés nélkül visszaemlékszik a jóslatra, s fia nyakába borul; elégtételképp Rudolf is csak azt emlegeti föl, hogy hosszú, nehéz útra küldték házasodni.
Hogyan oldja meg mindeme kompozíciós és motivációs feladatokat Lator László? (A következőkben csak azokat a forrásokat nevezem meg, amelyek Lator változatán kívül egyetlenként tartalmazzák a szóban forgó mozzanatot.)
Nála a gyermektelen királyi házaspár (Halász) talál egy fiút, és fölneveli (Halász). Öreg tanítómestere, a nevezetes bölcs hetvenhét nyelvre tanítja meg (Gaal). Minthogy ő otthon tanul, a hazahívás lassító mozzanata elmarad, a tanulás sorai után azonnal következhet a madárjóslat. A fiú játszik a szobában lévő kalickás madárral (egyedül Gaalnál van szó szobában tartott énekesmadárról, mindenütt másutt, ahol a madárjóslat elhangzik, az ablakra repülő szabad madár énekel), és elneveti magát. A király és a királyné közösen faggatják őt, s mikor a jóslat elhangzik, a királyné az, akit elönt a méreg, ő az, aki javasolja: "Pusztítsuk el innen ezt a parasztfattyút!" (Egyedül Gaalnál van szó a házaspár megegyezéséről, a királyné gyilkos javaslatáról és tevékeny közreműködéséről.) A király rááll. Lator nem a vízbedobás nehezen kivitelezhető módját alkalmazza, helyette - átugorva az Amicus és Amelius történetet - csak annak utolsó jelenetét, a feleség bosszúját használja föl. A szüzsé egész hosszú és bonyolult biotörténetében hapax, hogy Gaalnál a sértett feleség fürdőt készít férjének, s mikor a tudós ifjú "beleül, azonnal az elkészített forralt zsírt reáöntik. Itt az egész teste öszveégett és zsugorodott, mégis a képére egy csepp sem ömlött; akkor kapják, minthogy magával jóttehetetlen volt, kivitték a városon túl." Egy jóságos házaspár vette magához, és ápolta. Ezt a hapaxot használja föl Lator, még apró elemeiben is megegyezően, azzal az egy kiegészítéssel, hogy a disznóölés kicsiny életképével megindokolja, miért van kéznél forró zsír;[10] innen egy vándorló diák vitte magával és gyógyíttatta.
Ezekkel a változtatásokkal az alaptörténet nagyon tömörré, szorosan komponálttá és életszerűvé vált, egyúttal erős motiváltságot szerzett. A házaspárnak nem édesgyermeke a fiú, így nagyobb a sértettség, hogy nagyobb akar lenni náluk, s könnyebben születik a gyilkos indulat. Az égéshegek a fölismerési jelenetben azonnal bizonyítják az egykori gonosztettet. Ez a motiváció a szerkezet következő pontjain is előnyösen hat. A királyné ezzel kiérdemelte a jóslat beteljesedésekor rá váró megaláztatást; a király még nem eléggé, ő azzal tetézi gonoszságát, hogy ok nélkül rátámad a fejedelemre, akit a fiú szolgál tudományával. Ez a sehol másutt elő nem forduló megoldás egyszerre teszi jogossá és természetessé, hogy a fiú sereggel vegye körül apja városát, pedig a sereg jelenléte szinte mindig hozzátartozott a számonkérés-leleplezés rituáléjához (kivétel: Döme, Reim, Palkóné). A hadsereg okozta fenyegetés különösen Gaalnál erős, itt a fiú hadának senki nem mer ellene szegülni, tábort ver a város alatt, bemegy a palotába, apja pedig elébe menvén kegyelmet kér a városnak. Ezt a jelenetsort Lator fölhasználja, de a király negatív jellemzésére: a támadó elmenekül a hetvenhét nyelven toborzott had elől, bemenekül a palotájába, s az őt követő fiútól (a vezértől) csak a maga számára könyörög kegyelemért. A házaspár így minden erkölcsi értékét elvesztette. Ezzel a más irányú motivációval Lator egyúttal áthidalhatja a megoldás nyugtalanító nehézségeit. Mert hát példázatban és mesében előfordulhat az a 19. században még elfogadott katartikus megoldás, hogy a haddal fenyegetett, gyilkos szülőkkel a fiú kibéküljön, s boldogan együtt éljenek, míg meg nem halnak, de az életszerűség ilyen erős igényével föllépő történetben ez az emberfölötti jóság hiteltelen volna. Lator föladja ezt az ősi megoldást, az ő hőse elűzi a fiukhoz és népükhöz egyaránt kegyetlen királyi párt. Lezárásként (ez tagadhatatlanul elüt kissé a történet szerkezetétől és hangjától) magánéleti boldogsággal: égő faágból kipattanó menyasszonnyal ajándékozza meg hősét.
Lator László tehát teljesen egyéni és eredeti módon használta föl a sok évszázados szüzsét, Gaal György és talán Halász Ignác mesekompozícióját. A hosszú eseménysort lerövidítve a szerkezetet arányossá tette; a cselekedeteket gondosan motiválta, ügyelve az elhihetőségre. Ezekkel a változtatásokkal A talált fiú a hosszú biotörténetű szüzsének jól modernizált változata: a régi gyöngynek szép új foglalata.
II.
Az Aranymadár s az utóbb ugyanezen címmel összefoglalt verses mesegyűjtemény[11] egy göröngyösebb életút nehéz szakaszában született, és talán segítette is az abból való kibontakozást. Talán ugyanazt jelentette szerzőjének személyesen is, amit a meseműfaj általában: segített megélni a hitet, hogy a világban működik az igazság, s a rendíthetetlen jóság végül elnyeri jutalmát.
Az Aranymadár a sárkányölő vitéz mítikus hősmeséjét alkotja újjá. Ez a legnépszerűbb meseszüzsék egyike, a töredékes változatokat nem számítva is ötvennél több altípusa van (AaTh 300; H 300; BN 300), ismert nemcsak Európában és Amerikában, hanem Délnyugat--Ázsiában és Észak--Afrikában is.[12] Az Európában ismerős epikumot a Perszeusz és Androméda-mítosz fogalmazta meg elsőként (Ovidius révén ezt is sokan olvasták), de igazán ismertté a Szent Györgyre ruházott legendamese tette. Széles körű elterjedéséhez a középkor másik nagy bestsellere járult hozzá: a hálás középkori közönség által Legenda aureának elnevezett legendárium, Jacobus da Voragine domonkos tartományfőnök (1229--1298) 1261 és 1266 között keletkezett gyűjteménye. Annak ellenére, hogy a saját rendje is komoly kritikákkal illette mesés-babonás történetei miatt, a 15. század végéig oly népszerű maradt, hogy ma is közel ezer kézirata ismeretes; több ősnyomtatvány született belőle, mint a Bibliából (ebből 128, abból 156). A 16. században aztán népszerűsége rohamosan csökkent, s csak a 20. században éledt meg ismét, amikor a vele szemben támasztott irrealitás-vádak értelmüket vesztették, s megmaradt az, ami a középkorban is oly népszerűvé tette: az egyházi év szentjeit teljességükben fölsorakoztató, színes, olvasmányos összegzés.
A sárkányölő vitéz alaptörténete itt a következő:
I. A hős elér egy lybiai városba.
II. A város melletti tóban sárkány lakik, amely mérges lehelletével mérgezi a város lakóit.
III. A lakók juhokkal etetik; a barmok elfogyván fiúkkal és lányokkal pótolják az adót.
IV. A sorsvetés a király leányára jut.
1. A király hosszan könyörög leányáért.
2. Nyolc nap haladékot kap.
3. Nyolc nap elteltével a városlakók fölzúdulnak.
4. A király elsiratja lányát.
5. Elbúcsúzik tőle, s vitézekkel/sokasággal a sárkányhoz kísérteti.
V. Odaérkezik György, tudakozódik; a királylány el akarja küldeni őt.
1. György megsebzi a sárkányt.
2. A leány övével pórázra köti, bevezeti a városba.
3. A megriadt nép megkeresztelkedik.
VI. György megöli a sárkányt.
A számos helyi monda- és legendaváltozat azt sugallja, hogy a történet a Legenda Aurea nyomán a szóbeliségben már a középkorban szélesen elterjedt. Írásban magyarul elsőként a Névtelen Karthauzi által 1527-ben befejezett Érdy-kódex tartalmazza; szinte mondatról mondatra követi a Legenda Aurea szövegét. Ezután a történetnek az írott forrásokban nyoma vész, holott minden bizonnyal ugyanolyan közismert maradt: több protestáns szerző emlékezik meg róla a katolikus bálványimádás kárhoztatása közepette, hogy a vitézek ekkor is Szent Györgyhöz könyörögtek.[13] Az epikumot azonban csak Czeglédi István közli egyetlen bekezdéssé tömörítve - igaz, hogy a Legenda Aurea minden elemét megőrizte a király könyörgésén és a megsebzés-pórázon vezetés-megkeresztelés motívumain kívül, még a földrajzi hely oly illékony megnevezését is (Lybia; Silena helyett Sylea városa). A legendamese megismétlésére az szolgál mentségéül, hogy ő a történetet allegóriaként magyarázta: Szent György -- Krisztus, a sárkány az ördög, a királylány a kegyes lélek.[14]
Ezután a 19. század közepéig ismét nincs írott forrásunk a szüzséről, holott a ponyvanyomtatványok és népkönyvek bizonyára e történet népszerűségét is kiaknázták. Bizonyosan kiadta Bucsánszky Alajos nyomdája 1860 és 1870 között,[15] s egy datálhatatlan kiadványban is megjelent,[16] példányt azonban nem találtam belőle. A század közepén azonban már bekerült Ipolyi Arnold népmesegyűjteményébe (nyomtatásban csak 1914-ben Kálmány Lajos adta ki), a századfordulón pedig Halász Ignác gyönyörű Legszebb magyar mesék sorozata népszerűsítette (1907; 1933-ban új kiadás). Berze Nagy János Baranya megyében gyűjtötte föl (1940), 1942-ben pedig megjelent a Legenda Aurea magyar nyelvű nyomtatott kiadása. A többi, gazdag népmesei gyűjtés, illetve azok publikálása az Aranymadár megírása utáni időszakra esik.[17] A népmesék és irodalmi feldolgozásuk azonban olyan pontosan egybeeső formát, stabil szerkezetet mutatnak, hogy bízvást föltehetjük: az alaptípust megtestesítő mesék mind ugyanezen szerkezetet követték.
Bennük a kronotoposz elvont; a hős szegény ember, szegény ember fia, legkisebb királyfi. Útjukban valamennyien először állatsegítőket szereznek (le nem lőtt farkas-medve-oroszlán; Berze Nagynál ajándékba kapott három kutya). A színhely a gyászba vont város, amelynek szélén megszállva (Ipolyi, Halász) tudomást szereznek a királylányra váró sorsról. A tóban lakó, lehellettel mérgező sárkány helyét a kútban élő, vízőrző sárkány foglalta el. A szüzsé lényegesen cselekményesebbé vált: a sárkány megölését megelőző hosszú monológok és párbeszédek (a sorshúzás, a király könyörgése, búcsúja leányától, a hős és a leány párbeszéde), továbbá a sárkány megsebzése-pórázon vezetése-megkeresztelkedés mozzanata elmaradt, bekerült viszont a segítő állatok és az ellopott hőstett motívumsora: a Vörös vitéz (Ipolyinál cigány) megöli a hőst, az állatok föltámasztják, a hős ételért küldi állatait, az álhős alól kiesnek a párnák, a hős bemutatja bizonyítékait (a sárkány testének levágott darabjait és a királylány gyűrűjét), az álhőst kivégzik (kivéve Berze Nagynál, itt "a Vörös vitézt mindjárt le is degredálták"), a hős elnyeri a királylányt. A szüzsék között alig van némi különbözés. A fegyver megszerzése egyedül Halász Ignácnál képez külön mozzanatot: a szegény fiú a kút melletti kápolnában, csoda révén nyer kardot. Ugyanitt a Vörös vitéz nem menekül el a királylányt kísérő sokasággal együtt, biztonságos távolból, de figyeli az eseményeket; akkor bújik elő, amikor a viadal után mindketten elalszanak. Berze Nagynál nem esik szó gyászba vont feketeségről, város széli szállásról. Az általa gyűjtött mesében erős az eufemizáló tendencia: nála ember nem öl, még a sárkányt sem, azt az állatok pusztítják el, s a Vörös vitéz sem öli meg a királyfit, csak elviszi a királylányt, míg "a királyfi elmönt" (?! így persze az állatoknak nem is kell föléleszteniük a hőst, az egyszerűen visszajön); igaz, mint láttuk, a Vörös vitéz sem hal meg. Ez a dramaturgia persze a cselekedetek motiváltságát csökkenti (miért megy el a királyfi?); cserében olyan királylányt állít elénk, aki megmentője elvesztésekor némi önállóságot árul el: a Vörös vitéz "azt akarta, hogy ezenben tartsák mög a lakodalmat is. A lány arra azt mondta, hogy csak mulatságot tartsanak, lakodalmat ne. Hát mögtartották a mulatságot."
Pilinszky Aranymadara a népmese szerkezetét mutatja, de egyéni változtatásokkal. Egyezései a korábbi változatokkal nem oly mértékűek, hogy bizonyítanák bármelyik változat ismeretét és követését. Hogy állatsegítőjét azzal szerzi meg, hogy nem lő rá; hogy a hajdani sorsvetés helyén elhangzik: "egyetlen lánykámon a sor"; hogy szegénysorsú hőse számára külön mozzanatban gondoskodnia kell kardról; hogy az intrikus vitéz a sokaság távozása után "bölcsen lapul a fa alatt": mindezek túl halvány nyomok ahhoz, hogy állíthassuk: Halász Ignác meséjéből származtak, s nem a történet belső logikájából. De a különbözés sem oly nagy, hogy kizárná a mese követését. Inkább azt mondanám: Pilinszky a népmesei szerkezetet alkotja újjá, de ugyanazon funkciókba más, külön-külön szintén közismert motívumokat helyez. Ám változtatásainak mégis sajátos iránya, asszociációs mezeje van. Hősének a másik harcos szent, Mihály nevét adományozza. A farkas-medve-oroszlán bumfordi együttesét a finom és arisztokratikus aranymadárra cseréli; a sárkánydög levágott cafatjait a sárkány hét fejében talált hét aranyalmára. Az állatok erőszakos küzdelmét a forrasztó fűért/életvízért, esetlenkedésüket a levágott fejű holttesttel az aranymadár mágikus-spirituális sugárzása helyettesíti. Az egész történet aranylik, ragyog: aranymadár, aranytoll, aranykard, aranyalma; még az intrikus vitézt is Ezüst lovagnak hívják.
Ugyanilyen árulkodóak a szerkezeti változtatások. Mihály elhivatott hős: szolgasorából az öreg diófa szájából hangzó szózat szólítja el. Útján és harcában magányos: aranymadara nem kíséri, csak aranytolla forgatására megjelenik; ha kell, kardot ad neki, ha kell, életet, de a harcot Mihálynak egyedül kell megharcolnia. Kimarad a kosarukba ételt kolduló állatok s az intrikus alól kipotyogó párnák vígjátéki jelenete. Mihály nemes, de komor hős: az egész történetben egyszer sem szólal meg. És persze nem gyilkol: a remegő Ezüst lovag egyszerűen beleszalad Mihály kardjába.
Erőteljesen lerövidül a városba érkezés jelenete. Mihály nem száll meg, megérkeztekor a királyba botlik, az összesen hat rövid sorban tájékoztatja sárkányról, halálraszánt királylányról, "s már indul is a gyászmenet." Valójában a szerkezetet nem is cselekvések, hanem helyzetek és lelkiállapotok sorozata alkotja: Mihály, amint a szunnyadó falusi udvaron az elhívó szózatot hallgatja; Mihály, amint a sötét erdőben megpillantja a madár aranyló ragyogását; Mihály, amint a néma, kiürült várost szemléli; a hallgatag gyászmenet ("Elöl a király lépeget. Vállairól esett palástja beleseper az út porába; maga se látja, amikor ruhája szegélyén tipor. Szemét lehúnyva, oldalán ott megy a szép királyleány nagy-csendesen."); Mihály, amint harcol a zöld-pikkelyes sárkánnyal; Mihály, amint a kun vitézzel megharcolt Szent László módjára a lány ölébe hajtja a fejét; a két hulla a sötétségbe borult piacon (a sárkányé és az emberé), fölöttük fénylő csíkot húzva az aranymadár; Mihály, amint néma haraggal megjelenik a palotában, s a megdermedt udvarnép előtt szótlanul a díszabroszra helyezi hőstette bizonyságait. Nem a cselekmény vonzza Pilinszkyt, hanem a lelki út; hősét nem cselekvésből cselekvésbe, hanem lelkiállapotból lelkiállapotba vezeti. Az egész történetben senki nem beszél, mindössze a diófa sejtelmes szózata s a király egyetlen sóhajtása ("Mai napon egyetlen lánykámon a sor") hangzik egyenes beszédben.
Sajátos, hogy emellett mégis Mihály az egyetlen hős, akinek ember-segítője van: az egész szüzsésor legcselekvőbb királylánya. Néma szenvedéssel fogadta az áldozat szerepét, hálás odaadással Mihály megmentő győzelmét; s amikor az Ezüst lovag fölhurcolja a palotába, magával viszi az aranytollat: ő idézi meg a Mihálytól látott módon az aranymadarat, hogy Mihályon segítsen. Talán ezt az egymást kiérdemlő, cselekvő szeretetet jutalmazza a szüzsé történetében páratlan megoldás: "a palota kertjébe száll harmadnap az aranymadár; ott csattog egy rózsabokorban, soha többé nem száll el onnan."
Poétikus költői világ testesül meg a népmese szerkezetében, érzelmesség és nemes pátosz, elhivatottság, áldozat, hősiesség és vágyakozás. Különleges, varázsos gyöngyszeme az évezredeken átívelő láncnak.
A "tartja a mosdótálat" szüzsé megjelenései 1953-ig
Poncianus császár históriája, kiad. EBERUS Balázs, Bécs, 1573. RMNy 314.
Ponciánus császár históriája, ford. és kiad. HELTAI Gáspár, Kolozsvár, 1571--1574. RMNy 322.
Poncianus császár históriája, Lőcse, 1633. RMK I. 630.
Poncianus császár históriája, Lőcse, 1653. RMK I. 872.
Poncianus császár históriája, Lőcse, 1676. RMK I. 1203.
Poncianus császár históriája, Lőcse, 1679. RMK I. 1238.
Pontziánus császár históriája, Pozsony--Komárom, é.n.
Pontziánus császár históriája, Komárom, [1790 körül].
Magyar népmesék, kiad. ERDÉLYI János, Pest, 1855 (A bölcs királyfi).
GAAL György Magyar népmesegyűjteménye, kiad. KAZINCZY Gábor, TOLDY Ferenc, I, Pest, 1857 (Világbíró Nagy Mátyás).
A hét bölcs mester, vagy miként ajánlja Ponciánus római császár fiát, Diocletianust a hét bölcs mester nevelésébe, kiad. BUCSÁNSZKY Alajos, Pest, 1871.
DÖME Pál, A hét bölcs mester története, Bp., [1898].
Poncianus históriája, kiad. HEINRICH Gusztáv, Bp., 1898. (Régi Magyar Könyvtár, 5.)
Ponciánus históriája, kiad. KOVÁTS Antal, Bp., 1900 (Irodalomtörténeti Olvasmányok, 5).
A hét bölcs mester, kiad. [REIM Lajos] LAJOS diák, Bp., 1902.
[HALÁSZ Ignác] MÓKA bácsi, Legszebb magyar mesék, II, Bp., [1900--1905 között] (A madár beszéde).
Ponciánus históriája, kiad. KOVÁTS Antal, Bp., 1906 (Irodalomtörténeti Olvasmányok, 5).
A hét bölcs mester, kiad. RÓZSA Kálmán, Bp., 1911/II.
Hagyományok. I. Mesék és rokonneműek, kiad. KÁLMÁNY Lajos, Bp., [1914] (Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépasszonya).
Pandur Péter meséi, kiad. DÉGH Linda, II, Bp., 1942 (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény, IV) 28. sz.
Ponciánus históriája, kiad. LENGYEL Dénes, Bp., 1943 (Szent Hilárius Könyvek).
LATOR László, A talált fiú = Mesék, történetek, szerk. HÁRS László, KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Emil, Bp., 1953.
A "sárkányölő vitéz" szüzsé megjelenései 1953-ig
CZEGLÉDY István, A megtért bűnösnek a lelki harcban való bajvívásáról írt könyvnek első része, Kassa, 1659. RMK I. 942.
Ákos vitéz, vagy a sárkány torkából kiszabadított királyleány, kiad. BUCSÁNSZKY Alajos, Pest, [1860--1870 között] (Öt igen szép történet és tündéries rege az őskorból 13 képpel, 23).
Érdy-kódex, kiad. VOLF György, Bp., 1876 (Nyelvemléktár, IV-V).
ISTVÁNFFY Gyula, Palóc mesék a fonóból, Liptószentmiklós, 1890. 107--121.
[HALÁSZ Ignác] MÓKA bácsi, Legszebb magyar mesék. Negyedik sorozat, Bp., [1907] (A hétfejű sárkány).
IPOLYI Arnold Népmesegyűjteménye, szerk. KÁLMÁNY Lajos, Bp., 1914 (Leányt évő sárkány).
[HALÁSZ Ignác] MÓKA bácsi, Legszebb magyar mesék. Új kiadás, Bp., [1933] (A hétfejű sárkány).
Baranyai magyar néphagyományok, kiad. BERZE NAGY János, II, Pécs, 1940 (A három kutya).
Jacobus de VORAGINE, Arany legenda, kiad. W. PETROLAY Margit, Bp., 1942 (Officina Könyvtár, 26).
PILINSZKY János, Aranymadár = Mesék, történetek, szerk. HÁRS László, KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Emil, Bp., 1953.
[1] Régi gyöngyök új foglalatban = K. L. Irodalmi tanulmányai, II, Bp., 1912. 126--141.
[2] KATONA LAJOS Irodalmi tanulmányai, I, Bp., 1912. 263--267 (a szóban forgó típus már az Ethnográfiában is, 1903--1904); BERZE NAGY János, Magyar népmesetípusok, I--II, Pécs, 1957. 420--421; Magyar népmesekatalógus 2. A magyar tündérmesék típusai (AaTh 300--749), kiad. DÖMÖTÖR Ákos, Bp., 1988. 285--289. BENEDEK Elek címként is e két nevet alkalmazza: Ácisz és Ámil = Ezüst mesekönyv, Bukarest, 1975. 68--76.
[3] Ezt a motívumot sem ez a szerkezet használja elsőként. Magyar nyelven első ízben az Érdy-kódexben tűnik föl (185a--186b; 278--279): Konstantin császár meggyógyulna, ha megfürödne háromezer gyermek vérében, ő azonban megkegyelmez a gyermekeknek.
[4] A motívum- és szüzsétörténeti kutatások nehézsége az, hogy a szóbeli terjedés lehetőségeit nem tudja követni. Esetünkben, mint látni fogják, ez nem teszi kétségessá a gondolatmenetet, mert a feldolgozás nyomtatott forrással mutat erős rokonságot.
[5] A Magyar népmesekatalógus 2. az adott időkörben még egy forrást jelöl meg (Baranyai népmesék, Bp., 1941), a megadott számon azonban a Szent Elek-legenda egy legendamesei változata áll.
[6] Minthogy nem az a célom, hogy nyomon kövessem a szüzsé teljes biotörténetét, hanem hogy megfigyeljem a Lator Lászlóhoz vezető szálakat, nem veszem figyelembe valamennyi Hét bölcs mester-előfordulást, tehát nem szerepelnek itt azok a kiadványok, amelyek a királyfi meséjét nem tartalmazzák, a kéziratos gyűjtemények és azok a nyomtatványok, amelyek a szóban forgó antológia megjelenése után láttak napvilágot, mint például a népmese-katalógusok és az örvendetesen szaporodó népmese-közlések. Közülük egyetlenegyre hivatkozom a trend kirajzolása kedvéért: Palkóné kakasdi mesemondóéra (Kakasdi népmesék. I. Palkó Józsefné meséi, kiad. DÉGH Linda, Bp., 1955 (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény, VIII) 21. sz.), eközben azonban állandóan szem előtt tartva, hogy ez később jelent meg, mint Lator László verses meséje.
[7] Palkóné, aki másutt is különös realitásérzékkel alkotja újjá a szinte összes középkori mozzanatot fölsorakoztató mesét, az apa haragját a fiához való, eredendően rossz viszonyukkal magyarázza. A gazdaember nem is akarta taníttatni az ő Sándorát, csak a tanító rábeszélésére egyezett bele, s talán féltékeny is volt a tudományára. Mindenesetre amikor a fiú azzal védekezik, hogy ha elmondja a jóslatot, meghal (ez a motívum a Soktudó fiú típus beszüremkedése), az apa rávágja: "Azt sem bánom."
[8] Nála egyetlenként meglehetősen modern különbözéssel végződik is a mese: az anya a mesehagyománynak megfelelően fiához költözik, de a gazdaember apa otthon marad a gazdaságban.
[9] "Eltökélé magában, hogy fiát valami módon kivégezné a világból. Mindezt elbeszélte a királynénak, [...] s mindketten megegyeztek, hogy csakugyan legjobb lesz a fiút elveszteni. A királyné javaslá: »Valamely nap menjünk ki a Duna mellé sétálni a fiunkkal, s hívjuk a partjára; én mutogatom neki a benne ugrándozó halakat, te pedig hátul lökd be a vízbe.«"
[10] Mondja a fiának: "Vizet melegítek:
királyfi vagy, illő megfürödni néked."
Vetkezik a fiú, beleáll a kádba,
de bizony a vizet hidegnek találja. [...]
Azzal a tűzhelyről lekapja az üstöt,
melyben a forró zsír forrt, rotyogott, füstölt.
S önti a fiúra, cseppet sem kíméli,
még szerencse, hogy csak háta felől éri.
Nehéz fájdalomtól elalél a gyermek,
égett teste köré lepedőt tekernek,
s hogy ki ne tudódjék királyasszony tette,
király meg királyné titokban kitette
falu határába egy bozótos helyre.
[11] PILINSZKY János, Aranymadár, Bp., Magvető, 1957.
[12] Magyar népmesekatalógus 2, 43--51; altípusai: 51--60.
[13] "Ne kövessük az bálványozóknak bolondságát, kik az tűz ellen az Szent Antalt imádtatják, döghalál ellen Rókust, had ellen Szent Györgyöt" (SÓVÁRI SOÓS Kristóf, Az szent prófétáknak [...] írásoknak prédikációk szerint való magyarázatjának első része, Bártfa, 1601 (RMK I. 372.) 922). "Az régi pogányok az hadakban Marssal beszéllettek, az mostani bálványozók Szent Györgytül várnak." (DERETSKEI Ambrus, Az Szent Pál apostol levele, melyet írt az rómabeli keresztyéneknek, Debrecen, 1603 (RMK I. 382.) 54a.) "Mert sokan könyörögnek, de nem Istennek, hanem avagy az angyaloknak, avagy az megholt szenteknek [...] Az vitézek Szent Györgynek." (MARGITAI Péter, Az mindennapi könyörgő imádságnak magyarázatja, Debrecen, 1616 (RMK I. 464.) 11a--11b.) L. DÖMÖTÖR Ákos, A magyar protestáns exemplumok katalógusa, Folklór Archívum, Bp., 1992/19. 149. sz.
[14] CZEGLÉDI István, A megtért bűnösnek a lelki harcban való bajvívásáról írt könyvnek első része, Kassa, 1659 (RMK I. 942.) 516.
[15] Az Öt igen szép történet és tündéries rege az őskorból 13 képpel (Pest, Bucsánszky Alajos, 1860--1870 között) 23. száma a címlap verzóján kínálja a kövekező, 24. számot, közte harmadik történetként a következőt: Ákos vitéz, vagy a sárkány torkából kiszabadított királyleány 1 képpel; ugyanígy a 22. szám. Pogány Péter közli a nyomtatvány címlapját (A magyar ponyva tüköre, Bp., 1978. 56).
[16] Királyi hercegek a szörnyeteg gyomrában, Pest, é.n. L. POGÁNY Péter, A magyar ponyva tüköre, uo.
[17] A Magyar népmesekatalógus 2. még egy mesepublikációt megnevez 1953 előttről, a Baranyai népmesék (Pécs, 1941) egy helyét, a megadott számon azonban egy másik sárkányszüzsé áll.