BEVEZETŐ
Odatis almái
Az Effectus Amoris
A fenti címen emlegetett széphistória-töredék csonka szövegét a két ránk maradt forrást összeszerkesztve DÉZSI LAJOS közölte először a Magyar Könyvszemlében.1 Bevezetőjében Dézsi fölhívta a figyelmet arra a zavaró tényre, hogy ahogy az Effectus Amorisnak, úgy más régi szövegeknek is a teljes kritikai közlését gyakran csak különböző könyvtárakból származó példányok vizsgálatával lehet összeállítani. A filológiai munkát megkönnyítendő Dézsi szükségesnek tartotta, hogy a könyvtárak szerezzenek be másolatokat a művek nem náluk őrzött részeiről. Az Effectus Amoris esetében ez máig nem valósult meg (vajon más esetekben igen?): a fennmaradt ívek egy részét a Széchényi-könyvtárban, másik részét viszont az Akadémia nyomtatványtárában őrzik, s egyik példányhoz sem mellékeltek másolatot. Megfelelő szövegkiadáshoz így kétszeres szükség lenne egy megbízható átiratra. A betűhív kiadásul szolgáló Dézsi-féle szövegbe azonban, részben talán Dézsi, de valószínű, hogy inkább a nyomda ördöge jóvoltából, sajnos elég sok hiba került. Ezen próbál jelen kiadás segíteni.
Az Effectus Amoris sajnos nem csak hiányosan de emellett nagyon rossz állapotban maradt ránk: minden levelét könyvtáblákból áztatták ki. Először a B1 és B4 levelek kerültek elő, melyeket TOLDY FERENC talált meg, s az ő könyvtárából jutottak az Akadémiáéba. Ezeket írta le Szabó Károly művében Zariadres és Odatis szerelme címmel.2 A jelenleg az OSZK-ban őrzött leveleket FRAKNÓI VILMOS áztatta ki a Nemzeti Múzeum egy könyvtáblájából, s szövegükből - nem kritikai hűséggel - a Magyar Könyvszemlében részleteket is közölt.3 A birtokunkban lévő levelek ma tehát a következők: az OSZK-ban az A1, B3, B4 és a hiányos A3, A4 levelek4, valamint (mint majd rámutatunk) az A2 levél 4 töredék-sora; az Akadémiai Könyvtárban pedig az OSZK-belieknél épebb B1 és B4 levelek.
Dézsi által összeállított szöveget elolvasva érthetővé válik, hogy miért nehéz feladat ezt a művet népszerű kiadásban megjelentetni: a ránk maradt részek alapján az olvasó sajnos a cselekményt sem nagyon tudná rekonstruálni. A história alapjául egy későgörög történetíró, (latinos nevén) Chares Mytilenaeus meséje szolgált, melyet a "Cegei Névtelenként" emlegetett szerző diák - elmondása szerint - Athenaios közvetítésével ismer, aki Bölcsek vacsorája című művében idézi a történetet. A cselekmény önmagában elég rövid, s nem is bővelkedik fordulatokban, ezért diákunk megtoldja, részletesebben adja azt elő, s (mint STOLL BÉLA megállapítja) "egy jókedvében", minden eszközt latba vetve az olvasók-hallgatók figyelmének felkeltésére, még erotikus irányban is kibővíti a történetet - a többi széphistória-szerzővel ellentétben, akik elhagyják vagy megrövidítik forrásaik pajzán részleteit.5 A képes beszéd miatt éppen ezek az erotikus strófák lettek talán a história legszebb részei.
Dézsi a cikke végén közli Athenaios görög szövegének egy 1583-as latin fordítását. Ez a régikönyves kutatónak biztosan hasznára van, viszont napjainkban a latin ismerete már nem olyan széles körben elterjedt, mint Dézsi korában, s így ez az érdeklődő olvasón nem segít. A dolga még nehezebb lenne az egyetlen népszerűsítő kiadást lapozgatva6, ahol a szerkesztő nem is akarta a szövegösszefüggést tisztázni, s csak a história egyik összetartozó, magában is élvezhető részét közölte.
A fentieket orvosolandó, az alábbiakban nem csak a mű teljes, javított és négy sorral kiegészített betűhív szövegét közlöm, jegyzetekkel ellátva, hanem, a történet érthetősége végett, Athenaios műrészletének magyar fordítását is.7 A betűhív átirat mellett két másik szöveg olvasható: egy mai helyesírásra átírt, javított jelentéstükröztető, illetve egy ejtéstükröztető szöveg. Mindkettőben mellőztem a szövegkritikai jelöléseket és megjegyzéseket (ezek az átiratnál találhatók). A kettő közt az a különbség, hogy az előbbiben minden szó a ma használatos hangalakjában szerepel, kivéve, ha a rímek az eredeti alakot igényelték.
A széphistória megmaradt, nem túl hosszú szövegének kritikai közlésekor célszerűnek látszott paleográfiailag is hűnek maradni a nyomtatványokhoz. Az átírás a következők szerint készült:
Az A1-es levelet megfordítva a tetején két-két, a Könyvszemle-beli szövegbe fel nem vett sort fedezhetünk fel: rektóján a 37-38., verzóján pedig a 35-36. sorok állnak. Különös, hogy Dézsi figyelmen kívül hagyta ezeket, hiszen kikövetkeztethetően a história hiányzó A2-es levelének kezdősorai. A hajtogatások nyomai alapján úgy látszik, hogy a hajdani táblakészítő egy kinyomtatott, de levelekre szét nem vágott ívet használt fel munkájához. A tábla mérete valamivel nagyobb volt az Effectus Amoris levélformátumánál: ennek köszönhetjük ma az A4-es levél félsorait és az A1 tetején megmaradt négy sort is. Itt a szöveg "fejjel lefelé" lett szedve, s némi gondolkodásra van szükség, hogy a leveleket eredeti helyükre képzeljük: A 35. sor elvileg lehetne az A3a kezdősora is (A3a első húsz sora hiányzik), de A3b ily módon adódó kezdete (37.: "Elvégezte") nem követné A3a ismert őrszavát (54.: "Látod"). Ebből az következik, hogy a 35. az elveszett A2a lap kezdősora, bár a már említett metaforikus szakaszok hatása alatt az "almad" alak esetleg zavaró lehet: vajon ki emlegetheti rögtön a mű elején Odatis "almáit"?! A történet ismeretében azonban nyilvánvaló, hogy nem almáról, hanem álmodásról van szó: a szerelmesek álmukban ismerik meg egymást, s ez a sor Zariadres álmáról tudósíthatott.
ATHENAIOS:
Bölcsek vacsorája. A nőkről. (részlet)
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy némelyek, pusztán leírást hallva a másikról, szerelembe eshettek, tudván, hogy Chares Mytilenaeus az Alexander históriái tizedik könyvében azt állította, sokan álmukban ismertek meg azelőtt sosem látott személyeket, s szerelmesek lettek. Ezt írta: "Hystaspesnek volt egy öccse, akit Zariadresnek hívtak; az országban az a hír járta a testvérekről, hogy Aphrodité és Adonis gyermekei. Hystaspes Média fejedelme volt, s az alatta elterülő tartományé, míg Zariadres a Kaszpi-szorosok fölötti területet uralta, egészen a Tanais folyóig. Homartesnek, Marathi királyának, aki a Tanaison túli földön uralkodott, volt egy lánya, Odatis; a történetírók azt mondják róla, hogy álmában látta meg Zariadrest, s beleszeretett, míg Zariadresben ugyanez a szenvedély gyúlt irányában, ugyanilyen módon. Bárhogy is történt, attól fogva mindketten vágyódtak a másik iránt, egymásról álmodva éjszakánként. Odatis a legszebb lány volt egész Ázsiában, s Zariadres szintén szép ifjú volt. Zariadres tudatta Homartesszel égő vágyát az iránt, hogy feleségül vehesse a lányát, de a királynak nem volt ínyére ez a házasság, mivel fiúgyermeke nem volt, s Odatist saját alattvalójához szerette volna adni. Nem sok idő múlva Homartes esküvőre hívta az országbeli hercegeket barátaival és rokonságával együtt, anélkül, hogy tudatta volna, kihez szándékozik feleségül adni a lányát. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, apja a lakomázók közé szólította Odatist, s úgy, hogy vendégek is hallják, a következőket mondta: »Lányom, Odatis, ma a te lakodalmadat ünnepeljük. Nézz hát körül, s miután szemügyre vetted mind a férfiakat, végy egy arany kupát, töltsd meg borral, s nyújtsad annak, akihez hozzámennél; attól fogva annak felesége leszel!« A szegény lány körülnézett s könnyekben tört ki, mivel Zariadrest nem látta a vendégek között, pedig jó előre szólt neki az esküvőről. Zariadres eközben tábort vert a Tanais mellett, és serege tudta nélkül, egyedül hajtója kíséretében átkelt a folyón, s éjszaka kocsijával útnak indult, mintegy 800 stadionnyi utat téve meg. A palotához közel érve, amiben a lakodalmat ülték, kocsiját a hajtóval egy biztos helyen hagyta, maga szkíta álruhát öltött, s egyedül folytatta útját. Az udvarba lépve megpillantotta Odatist, amint a pohárszék előtt állva könnyeit ontja, s lassan keveri a kupát. Mögéje lépett és így szólt: »Odatis, itt vagyok, kívánságodnak megfelelően, én, Zariadres!« Ő pedig egy idegent megpillantva, aki azonban egyrészt délceg volt, másrészt pontosan úgy festett, mint akit álmában látott, magánkívül volt a boldogságtól, s átnyújtotta neki a kupát. Zariadres akkor fölkapta Odatist, kivitte a kocsijához, s mint ifjú menyasszonyával, megszökött vele. A rabszolgák és a szolgálólányok pedig, rájőve, hogy egy szerelmi jelenet tanúi voltak, hallgatásba merültek, s bár a király megparancsolta nekik, hogy mondják meg hová tűnt az idegen, azt vallották, hogy nem tudnak róla. Ez a szerelmi história igen népszerű az ázsiai barbárok körében, s képekben ábrázolják a templomok és paloták falaira festve, sőt még házaikban is; a hercegnők közül pedig sokan adják saját lányaiknak az Odatis nevet."
Jegyzetek