A „IX. szimfónia”

 

Kritika

 

Most pedig hasznára kívánnék lenni a lemezvásárló közönségnek. A cikkemben népszerűsített fölvételt három préselésben hallgattam meg. Tehát:

Berlini Filharmonikus Zenekar, Bruno Kittel Énekkar, Briem, Höngen, Anders, Watzke. Berlin, Philharmonie, 1942. március 22. vagy 24.

(1) Enterprise sugárlemez [Olaszország?], [1994?]. A borító azzal dicsekszik, hogy a forradalmian új „Cedar” eljárást használták a helyreállítás folyamán. Mégsem ajánlhatom. A hangmérnök a középmély tartományt indokolatlanul kiemelte, és ezzel csökkentette az elemző hallgatás esélyeit. Párnás, tompított hangzás. A nagy hangerejű vágás semmit sem javít az eleve szegényes dinamikán. A 3. tételben enyhe, de már zavaró hangmagasság-ingadozás (nyávogás): az eredeti fölvétel hibája?

(2) Ugyanez, de egy régebbi (1990) amerikai sugárlemezen: Music & Arts, CD-653. Melegen ajánlom! Az előbbi hibái nélkül. Még a 3. tételbeli hangmagasság-ingadozást sem éreztem zavarónak (lehet, hogy valamiképpen ki tudták szűrni?). Jóval alacsonyabb jelszint, de ez nem zavar: csavarjuk följebb a hangerő-gombot!

(3) Ugyanez, de szovjet gyártmányú, hagyományos mikrobarázdás lemezen: Melogyija, Vidajuscsije Gyirizsori. Nem rosszul helyreállított, kiegyensúlyozott hangzás. A Melogyija szokásosan alacsony dinamikája ezúttal nem zavaró: az eredeti szalagon sem lehet sokkal több. Hangmagasság-ingadozás: az eredeti fölvétel hibája? Nagy különbségek a példányok között. A kétlemezes albumban Brahms Haydn-variációinak egy olyan (kiváló) fölvételét is megkapjuk, amelyet a barbár Deutsche Grammophon GmbH szintén nem méltat figyelmére.

Az összevetésekben hivatkozott, Furtwängler-vezényelte IX. szimfónia-fölvételek:

(4) Berlin, 1942. ápr. 19. (a fenti betanulással azonos felvétel), a gyűjtők körében illegálisan terjedő hangosfilm, csak a 4. tétel vége. (Egy részét egy ZDF-dokumentumfilm is tartalmazza.)

(5) Stockholm, 1943. dec. 8. (Stockholmi Filharmonikus Zenekar és Kórus, Schymberg, Tunnel, Baecklin, Bjoerling), Everest hagyományos mikrobarázdás lemez, 896362.

(6) Bayreuth, 1951. júl. 29. (Az Ünnepi Játékok ének- és zenekara, Schwarzkopf, Höngen, Hopf, Edelmann), EMI sugárlemez, Références, CDH 7698012.

(7) Bécs, 1953. máj. 31. (Bécsi Filharmonikusok, Énekakadémia, Seefried, Anday, Dermota, Schöffler), Rodolphe Productions sugárlemez, RPC 32465.

(8) Luzern, 1954. aug. 22. (Philharmonia Zenekar, az Ünnepi Játékok énekkara, Schwarzkopf, Cavelti, Häfliger, Edelmann), Music & Arts sugárlemez, CD-790.