Az új könyv

 

Öt mondat

A mi kultúránk alapja az, hogy a közzétett szöveg többet ér, mint az élet.

A szövegnek fönn kell maradnia akkor is, amikor szerzője már rég nem él. Sőt nemcsak szerzőjét, de nyelvalkotó nemzetét is túl kell élnie. Részben erre való a könyvtár. A könyvtárosnak nemcsak az olvasó kiszolgálása a dolga, hanem az is, hogy a rábízott kincset megőrizze, és hiánytalanul átörökítse az utókorra. A lélek vagy halandó, vagy nem, de a szellemet halhatatlanná lehet tenni – ez mirajtunk múlik! –, és a mi kultúránk meg is tette a magáét. Rég halott nyelvek költőit olvasom.

 

A közzétett szöveg azért maradt fönn, mert sok hordozóhoz tapadt.

A hordozót sokszorosították – másolták, szedték –, mert a szöveg minden igénybevételéhez szükség volt hordozópéldányra. A szöveg maga anyagtalan, de mindenkinek, aki használni akarta, egy anyagi hordozópéldányt – agyagtáblát, kódexet, nyomtatványt – a kezébe kellett vennie. Könyv nélkül nem volt olvasás. A siker sok szöveg-igénybevételt, ez sok hordozópéldányt, végül pedig esélyt jelentett a fönnmaradásra. Ha a magyar tapasztalatot általánosítani lehet, nagyon sok hordozóra van szükség. Nálunk 400 év alatt a nyomtatott könyvpéldányoknak kb. 99%-a pusztult el, ez azonban sokszor – alapos becslés szerint az esetek túlnyomó többségében – nem vonta magával a közzétett szövegek megsemmisülését.

 

Az Internet lerombolja közzétett szöveg és hordozó kapcsolatát.

Függetlenül attól, hogy a világhálón elhelyezett egyik szöveget egy hónap alatt százezer olvasó keresi föl, egy másikat meg egy sem, az anyagi szöveghordozó mindkét esetben ugyanolyan: egy-egy kiszolgáló számítógép merevlemeze. Az olvasás eseményét – szemben a történelem eddigi tapasztalatával – az Interneten anélkül sikerült megsokszorozni, hogy a hordozók számát megnöveltük volna. Az olvasások és a hordozók száma immár nem függ egymástól. Hordozóból elég szövegenként egy.

A jelenség figyelemreméltó párhuzama, hogy – szigorúan műszaki szempontból – az új hordozópéldányok kevésbé tartósak, mint a régiek. A legtöbb hordozófajta (hajlékonylemez, merevlemez, mágnesfénylemez, mágnesszalag) jellemző adatai nagyon különböznek egymáséitól, hiszen merőben különböző műszaki megoldásokon alapulnak. Más az adatokhoz való hozzáférés és a kiolvasás sebessége, más az írásgyorsaság, élettartama azonban mindnek hasonló: csupán néhány esztendő. A hagyományos szöveghordozó (a kiégetett agyagtábla, a papirusz, a pergamen, ill. a cérnafűzéssel ellátott, kemény táblába kötött papírkönyv) a tartósság szempontjából körülbelül ezerszer különb, úgyszólván ezerszer fejlettebb.

A sugárlemez (CD) – és a helyébe lépő sokbarázdás sugárlemez (DVD), valamint a kislemez (MD) – állítólag 30 évet, talán többet is kibír. Ezek az eszközök átmenetiek, akárcsak a cérnafűzés nélküli, egyszer használatos könyv: a hagyományos hordozók piacára szánták őket, olyan maradi vásárlóknak, akik igényt tartanak arra, hogy még féltartós szöveghordozókból is könyvtárat építhessenek, féltartós hanghordozókból is lemeztárat halmozhassanak föl.

 

Az Internet korában elvesznek a közzétett szövegek.

A hordozópéldányok elkerülhetetlen pusztulása – először az emberiség történetében – tömeges szövegpusztulással jár együtt. Föltételezhető, hogy 400 év alatt nem a hordozópéldányoknak, hanem maguknak a közzétett szövegeknek javarésze – talán ezúttal is 99%-a – fog elveszni.

 

Nagy kultúrája lesz az Internet-korszaknak is – ez azonban már nem a mi kultúránk lesz.

Az Internet forradalmát egyesek a könyvnyomtatás, mások egyenesen az írás föltalálásához szokták hasonlítani. Ugyanilyen találó hasonlat lehetne az írás elfelejtése is.