Bábeli Könyvtár,
magyar könyvespolc
Mintha egész életemben (de legalábbis ötödik éve)[1]
erre a pillanatra készültem volna. Olvasom az újságban, hogy a miniszter
megalapítja a Neumann János Digitális Nemzeti Könyvtárat és Multimédia
Központot. Hát segítek neki én is kitalálni, levelet írok, majdhogynem „felmegyek a miniszterhez”.[2]
Aztán válasz érkezik egy főhivatalnoktól, s ebből kiderül, hogy már előállt a
bölcsek testülete, és nem szorulnak tanácsra. Persze zord elégtételt érzek,
amikor megtudom, hogy miket sütöttek ki (nélkülem). Íme: Másfél milliárd... Állítólag ennyivel lesz
könnyebb a közös buksza, mivel a Neumann-t Közép-Európa egyik legdrágább
telkén, gyönyörű palotában helyezik el. Ez éppen másfél milliárddal drágább a
kelleténél. Hiszen a szolgáltatásokat a képzetes térben fogják nyújtani, s
hogy honnan, az a honlapon nem látszik. Egy jól bekábelezett s már működő
pesti gépterem a Múzeum körúton vagy a Victor Hugo utcában tökéletesen
megfelelne. Kiszolgáló gép... Állítólag vesznek egy ilyent.
Holott: egyáltalán egy helyről
kell-e majd szolgáltatni az adatokat? A Sulinet tervezésekor már megpróbáltam rávenni[3]
a minisztériumot, hogy ne mindjárt a hardver beszerzésével kezdjék. (Attól
félek, hogy ott a csatorna átviteli
sávszélessége túl alacsonyra sikeredett.) Itt:
a feladatok meghatározása előtt miként lehetne tudni, hogy a Neumann kiszolgálójának
milyen teljesítményűnek kell lennie? Aztán – ez a helyzet – meggondoltam magam. A
Neumann-terv élére a megfelelő személyt nevezték ki, s ez megnyugtatott.
Megpróbáltam belehelyezkedni az adott körülmények közé. Immár láttam magam előtt a várbeli fényes palotát, és már tudtam,
hogy nem volt rossz választás, hogy szükségszerű választás volt. Azt a
Neumann Házat, amelyet most elképzelek, nem is lehetne máshová tenni, csak
éppen a Széchényi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a
Ludwig Gyűjtemény tőszomszédságába – ott kell lennie, hogy betölthesse
hivatását. – A Nemzeti Kulturális Alap „Digitális Kultúra” kuratóriumában már
amellett érveltem, hogy karoljuk föl a Neumann-tervet, és nyújtsuk neki a
legnagyobb erkölcsi támogatást. Viszont: a megvalósulás legyen nagyon jó.
Ebben próbálok segíteni az alábbi, szigorú követelmények felsorolásával. |
[1] Országos Széchényi
Könyvtár,
Budavári
Palota
Budapest, 1993. augusztus
15.
Tisztelt
Főigazgató Úr,
úgy
érzem, itt az ideje, hogy írásban is megismételjem javaslatomat. Az Önnel
folytatott beszélgetés, majd a Nagy Zoltán ov. úr szobájában lezajlott
értekezletek nyomán már valamivel világosabban látható az előttünk álló
feladat.
Az „Információs
Infrastruktúra Fejlesztés” (IIF) programtól azt a feladatot kaptam, hogy
csoportom és én bővítsük tovább a Répertoire de la poésie hongroise ancienne c.
adatbázist. (Ide mellékelem a megvalósítási terv egy példányát.) A tervben
említett „számítógépes fakszimilék” létrehozásához az OSzK segítségét kérem.
Azt kérem, hogy az OSzK működjék együtt velünk a magyar verseket tartalmazó
kódexek és régi nyomtatványok numerikus reprodukcióinak létrehozásában
(digitalizálásában), a Répertoire... gyökeres kibővítésében.
Röviden
felsorolom az együttműködéstől várható előnyöket.
A Könyvtár számára
·
nyilvánvalóan
előnyös, ha kikísérletezzük a célszerű digitális reprodukció formáját, mely az
OSzK afféle háziszabványa (s így valószínűleg a nemzeti szabvány őse) lesz,
·
előnyös,
hogy egy állományvédelmi szempontból sokkal hatékonyabb módszer birtokába jut,
amellyel az (akár nagyon messze, akár külföldön élő) olvasókhoz is viszonylag
gyorsan igen jó, a hagyományos, fekete-fehér mikrofilmnél mindenesetre sokkal
jobb színes fakszimilét lehet eljuttatni egyelőre a mostani hálózaton
keresztül, később üvegszálkábelen,
·
ez
a fakszimile ugyanakkor ahhoz nem elég jó, hogy igényes nyomdai reprodukció
alapjául szolgáljon, a Könyvtár tulajdonosi jogai tehát nem csorbulnak,
·
a
numerikus felvétel alapjául nem közvetlenül az eredeti könyv, hanem az arról
készülő, különleges minőségű, nagy felbontóképességű és színhűségű Kodak
reprónegatív szolgál, s ez a film a Könyvtár tulajdona marad,
·
[...]-a
numerikus felvétel szintén a Könyvtár kizárólagos tulajdona lesz (és már az
online szolgáltatás fenntartása, illetve a numerikus felvételekről készített
offline másolatok persze nem várhatók ingyen).
Az én irodalomtörténész-csoportom számára
természetesen
nagyon fontos, hogy bővíthessük a Répertoire... adatbázisát. A Répertoire...
adatstruktúrája mind a hasonló irodalomtudományi, mind a hasonló könyvtári
adatbázisokétól eltér. A könyvtári adatbázisok számára a könyvtári tétel
(nyomtatvány, kézirat) az alapegység, az irodalomtudományi feldolgozásokban
pedig a mű. Nos, a Répertoire... szem előtt tartja, hogy a egy-egy régi magyar
vershez általában több előfordulás, több könyv is hozzátartozik, és ugyanígy:
egy-egy kódexben vagy nyomtatványban, egyszóval könyvben általában több vers is
olvasható. Egy-egy irodalmi műhöz több könyv, egy-egy könyvhöz pedig több
irodalmi mű rendelhető. A mi adatbázisunk – eltérően a legtöbb szöveges
adatbázistól – relációsnak mondható, mivel nem tünteti ki egyoldalúan sem a
könyvtári, sem az irodalomtudományi szempontot. Adatmodellünket korszerűnek és
meglehetősen pontosnak tartjuk, és erős tudományos érdekeltséget érzünk az
általunk előállított segédeszköz használatában, továbbfejlesztésében és
népszerűsítésében. (Most nem akarok olyan laposságokat emlegetni, hogy – mint a
régi magyar irodalom frissen kinevezett ELTE-oktatója – milyen jól tudnám
használni mind a szemináriumi szobában, mind pedig a kutatásban a régi magyar
könyvek fakszimiléit... Persze a kollégák ugyanígy. És nemcsak Magyarországon,
hanem a külföldi magyar és finnugor tanszékeken is.)
A részfeladat leírása
…
1.
Hagyományos,
fiziko-kémiai fényképezés.
2.
Dia-szkennerrel
digitalizálás (a negatívról mm-enként hetvenegynéhány vonal felbontással).
3.
Képfeldolgozás
(nem személyi számítógépen, hanem munkaállomáson vagy nagygépen).
4.
Rögzítés
optikai lemezen.
5.
Többfelhasználós
hálózati kép-adatbázis felépítése, összehangolva a Répertoire... adataival.
Ez a
feladatsor természetesen még akkor is meghaladja erőnket, ha most csupáncsak az
eljárás kidolgozását és kipróbálását tűzzük ki célul. Ezért összefogást
ajánlok.
Eszközök
A
cél érdekében az IIF által nekünk megítélt pénzből az együttműködés költségeire
felajánlunk min. 0,75, max. 1,25 mFt-t. (Kikötés: az IIF csak akkor fizet, ha a
numerikus reprodukciókat számítógépes hálózaton keresztül szolgáltatni tudjuk.
A hálózat fenntartását és a szolgáltatást ők ingyen adják, de a dolog
létrehozása roppant költséges...)
Ez
az összeg bizony édeskevés: talán már maga a szoftverköltség vagy egyetlen
dia-szkenner elvinné az összeg nagy részét. Ezért, ismétlem, összefogást
ajánlok.
Van
számos olyan intézet és vállalat, amely fantáziát kell, hogy lásson az OSzK-nak
való ilyetén munkavégzésben. Az OSzK rangos referencia. És a próbát sikeresen
megálló vállalat utóbb talán joggal remélhet megrendelést is...
Közvetlen
célunk legyen az, hogy november 30-ig, a pályázat lejártáig meggyőzően
dolgozzuk ki az OSzK kincseinek digitalizálására alkalmas módszert, és egy
megfelelő adagot hálózatban szolgáltassunk is. Kizártnak tartom, hogy egy
meggyőző próba után egy következő, immár közösen beadott, sokmilliós pályázat
ne arasson sikert.
[...]
Itt
az ideje, hogy elkezdjük a (hagyományos) fényképezést: Nagy Zoltán ov. úrnak
átadtam részletesen indokolt javaslataimat. És hozzá kellene látni az
együttműködési szerződés papírra vetéséhez...
Szeretettel
és bizalommal köszöntöm Főigazgató Urat, stb.
[2] Bp., 1997. aug. 21.
Miniszter Úr,
Kérem,
engedje meg, hogy köntörfalazás nélkül előterjesszem kérésemet, pontosabban
javaslatomat. Szabadságomról visszatérve most értesülök arról, hogy megjelent a
pályázat a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ igazgatói
állására. Mondanivalóm ezzel függ össze.
Szeretném,
ha Miniszter Úr bevonna engem ama döntéselőkészítő testületnek a munkájába, amely
ezeket az igazgatói pályázatokat az Ön számára véleményezni fogja. Javaslatom
indoklásául hadd adjam elő a következőket.
A
magyar irodalom klasszikus szövegeinek szakszerű, nagy megbízhatóságú hálózati
nyilvántartása és – hálózati kritikai kiadásokon alapuló – szolgáltatása az új
intézménynek bizonyára egyik fontos feladata lesz. Az ehhez szükséges
szakértelmet csak a hozzánemértők becsülik le.
Magyarország
e tekintetben kétségkívül a világ élvonalába tartozik. Nálunk 1984-ben(!)
létesült először hálózati összeköttetés irodalomtörténeti adatbázis és távoli
felhasználó között (Szeged–Budapest). Legjobb tudomásom szerint az egész
világon csak a régi magyar költészet az, amelynek már megvan a teljes,
sokszempontú, gépi nyilvántartása (Répertoire
de la poésie hongroise ancienne, I–II, Párizs, 1992, az Interneten: 1993).
S talán az első, www-alapú kritikai kiadások is nálunk fognak elkészülni
(várhatóan még ezen a télen).
Mivel
ezek a munkák az én vezetésemmel készültek, és mivel továbbra is az
irodalomtudományi informatika területén tevékenykedem, nagyon erős tudományos
és erkölcsi érdekem fűződik ahhoz, hogy e roppant fontos, új, nemzeti
közintézményünket rátermett szakember irányítsa.
Tisztelettel köszönti igaz
híve, stb.
[3] L. a Bölcsészet a bábeli könyvtárban c. fejezetben a 6.3 pontot.