Bábeli Könyvtár, magyar könyvespolc

Pénz és Palota Mintha egész életemben (de legalábbis ötödik éve)[1] erre a pillanatra készültem volna. Olvasom az újságban, hogy a miniszter megalapítja a Neumann János Digitális Nemzeti Könyvtárat és Multimédia Központot. Hát segítek neki én is kitalálni, levelet írok, majdhogynem „felmegyek a miniszterhez”.[2] Aztán válasz érkezik egy főhivatalnoktól, s ebből kiderül, hogy már előállt a bölcsek testülete, és nem szorulnak tanácsra. Persze zord elégtételt érzek, amikor megtudom, hogy miket sütöttek ki (nélkülem). Íme: Másfél milliárd... Állítólag ennyivel lesz könnyebb a közös buksza, mivel a Neumann-t Közép-Európa egyik legdrágább telkén, gyönyörű palotában helyezik el. Ez éppen másfél milliárddal drágább a kelleténél. Hiszen a szolgáltatásokat a képzetes térben fogják nyújtani, s hogy honnan, az a honlapon nem látszik. Egy jól bekábelezett s már működő pesti gépterem a Múzeum körúton vagy a Victor Hugo utcában tökéletesen megfelelne. Kiszolgáló gép... Állítólag vesznek egy ilyent. Holott: egyáltalán egy helyről kell-e majd szolgáltatni az adatokat? A Sulinet tervezésekor már megpróbáltam rávenni[3] a minisztériumot, hogy ne mindjárt a hardver beszerzésével kezdjék. (Attól félek, hogy ott a csatorna átviteli sávszélessége túl alacsonyra sikeredett.) Itt: a feladatok meghatározása előtt miként lehetne tudni, hogy a Neumann kiszolgálójának milyen teljesítményűnek kell lennie? Aztán – ez a helyzet – meggondoltam magam. A Neumann-terv élére a megfelelő személyt nevezték ki, s ez megnyugtatott. Megpróbáltam belehelyezkedni az adott körülmények közé. Immár láttam magam előtt a várbeli fényes palotát, és már tudtam, hogy nem volt rossz választás, hogy szükségszerű választás volt. Azt a Neumann Házat, amelyet most elképzelek, nem is lehetne máshová tenni, csak éppen a Széchényi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Ludwig Gyűjtemény tőszomszédságába – ott kell lennie, hogy betölthesse hivatását. – A Nemzeti Kulturális Alap „Digitális Kultúra” kuratóriumában már amellett érveltem, hogy karoljuk föl a Neumann-tervet, és nyújtsuk neki a legnagyobb erkölcsi támogatást. Viszont: a megvalósulás legyen nagyon jó. Ebben próbálok segíteni az alábbi, szigorú követelmények felsorolásával.

---

[1] Országos Széchényi Könyvtár,

Budavári Palota

Budapest, 1993. augusztus 15.

Tisztelt Főigazgató Úr,

úgy érzem, itt az ideje, hogy írásban is megismételjem javaslatomat. Az Önnel folytatott beszélgetés, majd a Nagy Zoltán ov. úr szobájában lezajlott értekezletek nyomán már valamivel világosabban látható az előttünk álló feladat.

Az „Információs Infrastruktúra Fejlesztés” (IIF) programtól azt a feladatot kaptam, hogy csoportom és én bővítsük tovább a Répertoire de la poésie hongroise ancienne c. adatbázist. (Ide mellékelem a megvalósítási terv egy példányát.) A tervben említett „számítógépes fakszimilék” létrehozásához az OSzK segítségét kérem. Azt kérem, hogy az OSzK működjék együtt velünk a magyar verseket tartalmazó kódexek és régi nyomtatványok numerikus reprodukcióinak létrehozásában (digitalizálásában), a Répertoire... gyökeres kibővítésében.

Röviden felsorolom az együttműködéstől várható előnyöket.

A Könyvtár számára

· nyilvánvalóan előnyös, ha kikísérletezzük a célszerű digitális reprodukció formáját, mely az OSzK afféle háziszabványa (s így valószínűleg a nemzeti szabvány őse) lesz,

· előnyös, hogy egy állományvédelmi szempontból sokkal hatékonyabb módszer birtokába jut, amellyel az (akár nagyon messze, akár külföldön élő) olvasókhoz is viszonylag gyorsan igen jó, a hagyományos, fekete-fehér mikrofilmnél mindenesetre sokkal jobb színes fakszimilét lehet eljuttatni egyelőre a mostani hálózaton keresztül, később üvegszálkábelen,

· ez a fakszimile ugyanakkor ahhoz nem elég jó, hogy igényes nyomdai reprodukció alapjául szolgáljon, a Könyvtár tulajdonosi jogai tehát nem csorbulnak,

· a numerikus felvétel alapjául nem közvetlenül az eredeti könyv, hanem az arról készülő, különleges minőségű, nagy felbontóképességű és színhűségű Kodak reprónegatív szolgál, s ez a film a Könyvtár tulajdona marad,

· [...]-a numerikus felvétel szintén a Könyvtár kizárólagos tulajdona lesz (és már az online szolgáltatás fenntartása, illetve a numerikus felvételekről készített offline másolatok persze nem várhatók ingyen).

Az én irodalomtörténész-csoportom számára

természetesen nagyon fontos, hogy bővíthessük a Répertoire... adatbázisát. A Répertoire... adatstruktúrája mind a hasonló irodalomtudományi, mind a hasonló könyvtári adatbázisokétól eltér. A könyvtári adatbázisok számára a könyvtári tétel (nyomtatvány, kézirat) az alapegység, az irodalomtudományi feldolgozásokban pedig a mű. Nos, a Répertoire... szem előtt tartja, hogy a egy-egy régi magyar vershez általában több előfordulás, több könyv is hozzátartozik, és ugyanígy: egy-egy kódexben vagy nyomtatványban, egyszóval könyvben általában több vers is olvasható. Egy-egy irodalmi műhöz több könyv, egy-egy könyvhöz pedig több irodalmi mű rendelhető. A mi adatbázisunk – eltérően a legtöbb szöveges adatbázistól – relációsnak mondható, mivel nem tünteti ki egyoldalúan sem a könyvtári, sem az irodalomtudományi szempontot. Adatmodellünket korszerűnek és meglehetősen pontosnak tartjuk, és erős tudományos érdekeltséget érzünk az általunk előállított segédeszköz használatában, továbbfejlesztésében és népszerűsítésében. (Most nem akarok olyan laposságokat emlegetni, hogy – mint a régi magyar irodalom frissen kinevezett ELTE-oktatója – milyen jól tudnám használni mind a szemináriumi szobában, mind pedig a kutatásban a régi magyar könyvek fakszimiléit... Persze a kollégák ugyanígy. És nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi magyar és finnugor tanszékeken is.)

A részfeladat leírása

…

1. Hagyományos, fiziko-kémiai fényképezés.

2. Dia-szkennerrel digitalizálás (a negatívról mm-enként hetvenegynéhány vonal felbontással).

3. Képfeldolgozás (nem személyi számítógépen, hanem munkaállomáson vagy nagygépen).

4. Rögzítés optikai lemezen.

5. Többfelhasználós hálózati kép-adatbázis felépítése, összehangolva a Répertoire... adataival.

Ez a feladatsor természetesen még akkor is meghaladja erőnket, ha most csupáncsak az eljárás kidolgozását és kipróbálását tűzzük ki célul. Ezért összefogást ajánlok.

Eszközök

A cél érdekében az IIF által nekünk megítélt pénzből az együttműködés költségeire felajánlunk min. 0,75, max. 1,25 mFt-t. (Kikötés: az IIF csak akkor fizet, ha a numerikus reprodukciókat számítógépes hálózaton keresztül szolgáltatni tudjuk. A hálózat fenntartását és a szolgáltatást ők ingyen adják, de a dolog létrehozása roppant költséges...)

Ez az összeg bizony édeskevés: talán már maga a szoftverköltség vagy egyetlen dia-szkenner elvinné az összeg nagy részét. Ezért, ismétlem, összefogást ajánlok.

Van számos olyan intézet és vállalat, amely fantáziát kell, hogy lásson az OSzK-nak való ilyetén munkavégzésben. Az OSzK rangos referencia. És a próbát sikeresen megálló vállalat utóbb talán joggal remélhet megrendelést is...

Közvetlen célunk legyen az, hogy november 30-ig, a pályázat lejártáig meggyőzően dolgozzuk ki az OSzK kincseinek digitalizálására alkalmas módszert, és egy megfelelő adagot hálózatban szolgáltassunk is. Kizártnak tartom, hogy egy meggyőző próba után egy következő, immár közösen beadott, sokmilliós pályázat ne arasson sikert.

[...]

Itt az ideje, hogy elkezdjük a (hagyományos) fényképezést: Nagy Zoltán ov. úrnak átadtam részletesen indokolt javaslataimat. És hozzá kellene látni az együttműködési szerződés papírra vetéséhez...

Szeretettel és bizalommal köszöntöm Főigazgató Urat, stb.

[2] Bp., 1997. aug. 21.

Miniszter Úr,

Kérem, engedje meg, hogy köntörfalazás nélkül előterjesszem kérésemet, pontosabban javaslatomat. Szabadságomról visszatérve most értesülök arról, hogy megjelent a pályázat a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ igazgatói állására. Mondanivalóm ezzel függ össze.

Szeretném, ha Miniszter Úr bevonna engem ama döntéselőkészítő testületnek a munkájába, amely ezeket az igazgatói pályázatokat az Ön számára véleményezni fogja. Javaslatom indoklásául hadd adjam elő a következőket.

A magyar irodalom klasszikus szövegeinek szakszerű, nagy megbízhatóságú hálózati nyilvántartása és – hálózati kritikai kiadásokon alapuló – szolgáltatása az új intézménynek bizonyára egyik fontos feladata lesz. Az ehhez szükséges szakértelmet csak a hozzánemértők becsülik le.

Magyarország e tekintetben kétségkívül a világ élvonalába tartozik. Nálunk 1984-ben(!) létesült először hálózati összeköttetés irodalomtörténeti adatbázis és távoli felhasználó között (Szeged–Budapest). Legjobb tudomásom szerint az egész világon csak a régi magyar költészet az, amelynek már megvan a teljes, sokszempontú, gépi nyilvántartása (Répertoire de la poésie hongroise ancienne, I–II, Párizs, 1992, az Interneten: 1993). S talán az első, www-alapú kritikai kiadások is nálunk fognak elkészülni (várhatóan még ezen a télen).

Mivel ezek a munkák az én vezetésemmel készültek, és mivel továbbra is az irodalomtudományi informatika területén tevékenykedem, nagyon erős tudományos és erkölcsi érdekem fűződik ahhoz, hogy e roppant fontos, új, nemzeti közintézményünket rátermett szakember irányítsa.

Tisztelettel köszönti igaz híve, stb.

[3] L. a Bölcsészet a bábeli könyvtárban c. fejezetben a 6.3 pontot.