Filológia vita

Az ELTE BtK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke 2003. április 3-án kollokviumot rendezett "Mi, filológusok" (Az elmélet hasznáról és káráról az irodalomtörténet-írásban) címmel. Horváth Iván tszv. egyetemi tanár meghívója így foglalta össze a a tanácskozás céljait: "Az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke tanulmányi napot szervez annak megvitatására, hogy mit tudunk kezdeni azokkal a javaslatokkal, ösztönzésekkel, buzdításokkal és bírálatokkal, amelyekkel az irodalomelmélet kutatói fordulnak hozzánk, filológusokhoz és történészekhez. Mi az vajon, amit felül kellene vizsgálnunk eddigi irodalomtörténészi gyakorlatunkban? Melyik irodalomelméleti ajánlatnak mekkora a teljesítőképessége szakterületünkön?"
A konferencia szándéka szerint a tisztázó beszélgetéseket kívánta megindítani egyrészt a gyakran "filológiai tájékozódásúként" identifikált irodalomtörténeti gyakorlat és az elméleti tájékozódású iskolák között; másrészt a magyar koraújkori irodalom kutatóinak táborán belül.

A konferencia nagyszámú hallgatóság előtt zajlott, délelőtt 10-től kapuzárásig, este 8-is tarott. Helyszíne a Múzeum körút 4. földszinti tanácsterem volt, Veres András elnökölt.
A délelőtti ülésszakon kétszer két, egymással kapcsolódó negyvenperces előadás hangzott el. Először Bene Sándor (MTA ITI) vázolt fel egy olyan programot, amely Kecskeméti Gábor (MTA ITI, ItK) először 1995-ben kifejtett (A történeti kommunikációelmélet lehetőségei, ItK, 1995, 561-576.) történeti kommunikáció-elméleti elképzeléseit az ún. Cabridge-i történésziskola elmélete és gyakorlata, valamint a beszédaktus elmélet irányába fejlesztené tovább. Kecskeméti Gábor előadásában összefoglalta korábbi nézeteit, áttekintette a történeti kommunikációelmélet hazai fogadtatástörténetét, majd részletes, elemző választ adott Bene Sándor felvetéseire.

Szilasi László és Takáts József diskurzusa sem volt teljesen független az első két előadástól, hiszen Szilasi korábban alapos recenziót írt Kecskeméti Gábor monográfiájáról (Kecskeméti Gábor: Prédikáció, retorika, irodalomtörténet, ItK 2000, 240-250.) és hosszabb tanulmányat a történeti poétika történetéről. Takáts József pedig 1996 úta számos szöveget publikált az irodalomtörténetírás módszertani kérdéseiről (például: Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett, ItK, 2001, 316-324.) és PhD disszertációját is ennek a problámának szentelte (Módszertani berek. Az irodalomtörténet-írásról, 2002). Az előadások szerkesztett szövegét a szerzők az Ariannának átengedték prebublikáció céljára:

A délutáni ülésszak főelőadója Horváth Iván volt. Erősen polemikus élű előadása a jelen lévő Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténeti és tudományszervezői tevékenységével foglalkozott. Előadását a témához kapcsolódó, előre megírt hozzászólások követték: Kiss Endréé és Seláf Leventéé. A nyílt vitában először Kulcsár Szabó Ernő kapott szót. Az épületzárásig tartó, helyenként szenvedélyes hangvételű nyílt vitában az előadókon és az elnökön kívül megszólalt Balázs Mihály, Kisbali László, Szigeti Csaba (hozzászólásaik .wav formátumban letölthetők - elnézést a hangminőségért), Bezeczky Gábor, Bónus Tibor (és még többen). A délutáni vita résztvevői elkészítették hozzászólásaik szerkesztett szövegét, illetve Horváth Iván élni kívánt a viszontválasz lehetőségével is.

 

Definíciók


A "Mi filológusok" irónikus címet a szervező Friedrich Nietzsche nevezetes 1875-ös töredékben maradt tanulmányából (Wir, Philologen) kölcsönözte. Ismeretes, hogy ebben az írásában Nietzsche kísérletett tett kora - August Boeckh nevével fémjelzett - klasszika-filológia fogalmának átértékelésére. A szöveg közvetlen előzményéhez tartozik a Tragédia születése kedvezőtlen, értetlen fogadtatása. Willamowitz-Möllendorff gúnyosan elutasító recenziója gyakorlatilag a fiatal baseli tanár kiközösítését jelentette a klasszika-filológiusok elit közösségéből.

 

A filológiáról: "Szerintem a philologia az irodalomtudománynak az az előkészítő, alapvető foka, melynek tárgya a szöveg, célja és feladata a szövegnek mindenoldali megállapítása, s elhárítása minden akadálynak, mely a szöveg teljes és tárgyilagos megértésének útjában áll. Foglalkozik tehát a szöveg hitelességével,hűségével, keletkezésével, nyelvi magyarázatával, értelmezésével és forrásaival. Így a philológia az irodalom búvárának kifogástalan, kész anyagot ad át, mely biztos alapul szolgál további következtetésekre és fejtegetésekre." (Tolnai Vilmos, 1922)